Oldalak

2010. augusztus 25., szerda

Oviszsák bemutató

Ezeket ugyan nem idén varrtuk, de ahogy látom a blogokon, meg a Meskán is, most épp aktuálisak, szóval gondoltam, hogy kicsit dicsekszem ezekkel is.
A lovacskás, és a hercegnő szekrénye Kriszti két keresztlányának készült. A hátuljukon ezeknek is sok zsebecske volt, de arról nem találtam fényképet. Feltűnik-e nektek, hogy Krisztike jele, az olló milyen márkás darab? ("valódi" Fiskars, nem tudjuk megtagadni magunkat (: )


De a következőkön már látszanak a hátsó zsebek is, ezek megrendelésre készültek. Mindegyiken rajta van a kis gazdája ovis jele is, a két alsón nagyban, cica, és kutya lett a gyerkőcök figurája. Személyes kedvencem a cicás hátulján levő köpenyzseb gyűjtemény.




Hogy frissebb dolgokat is említsek, ma sikerült mindent kiszabnom Dóri blúzához, ezer hála és köszönet a szeretteimnek, akik a csodás körkéses vágóval, és az alátéttel megajándékoztak. Nem csúszkál rajta a muszlin, csak annyival puhább az asztallapnál, hogy jobban meglátsszon a szappannal húzott vonal, és így lefektetve kiszabni is sokkal könnyebb volt. :)
Ma befejeztem a blogtalira készített csere-bere alapomat, de azt nem mutathatom meg előre. :P
Így hát...

Folt. köv.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

De jó! Most mindenki ovis zsákot varr! Nekem is kellene nagyon!! Így legalább van honnan szemezgetni! :))

Megjegyzés küldése