Oldalak

2011. március 6., vasárnap

További kék virágok

A kék virágos csipkét már ismeritek, és a fehér nadrágot is említettem már ugyanott, de most végre ez a terv is valóra vált.

Tehát, először is, a nadrág mosógéptámadást szenvedett szára (és ez már kissé kozmetikázott változata):



Mivel az átültetés láthatóan nem segítene rajta, így amputálásra ítéltetett, Zsuzsi elvesztett egy hosszúnadrágot, de nyert egy caprit. :o)
A jobb állapotban levő levágott szárra pedig azonnal megszületett a terv, Zsuzsi karácsonyi vásárban vett, gyönyörű naplójának készítünk belőle egy hordozótasakot. Ha már úgyis vettünk vagy 30 cm-t a csipkés anyagból, a biztonság (és eme tasak) kedvéért...
A póló "foltozásához" azonban botor módon mindkét végén megkezdtem a cakkos szélű csipkedarabot. Hiába, akkor csak a virágok elhelyezkedése volt a szempont, végtére is, az volt az elsődleges felhasználási cél. Így aztán most volt egy cakkos szélem, nem sokkal felette egy lyukkal, és egy nagyon hiányos cakkos szélem, az a darab került a póló aljára.
Mivel eleve egy áthajtós záródású, borítékféle tasakot találtunk ki, gondoltam, elég lesz, ha az áthajtásnál kívülre kerülő oldalra kerül cakkos szél, a belső oldalon meg valahogy majd megoldjuk. Így aztán először is egy cakkos szélű, ép darab csipkét kellett létrehoznom, ami nem is volt nehéz, minthogy a minta ismétlődő, így csak le kellett vágnom a minta mentén, és kicsit beljebb csúsztatva rávarrni, egymásra igazítva az azonos mintarészt. Apró cikkcakkal varrtam össze, amit már a pólóra való applikáláshoz is használtam. A csipke öltései között szinte észre sem venni, mivel szerencsére volt pont olyan világoskék cérnám, mint a csipke színe.




Miután összevarrtam a két darabot, az ismétlődő minta alsó rétegét levágtam, picike ráhagyást hagyva a varrás mellett.

Ez után kezdhettem összedolgozni a két anyagot. Először arra gondoltam, hogy egyszerűen a nadrágszárral azonos méretű csövet varrok a csipkéből is, de aztán inkább mégis szétbontottam a vászon oldalvarrásait, mert így a csipke varrásráhagyása sem látszik a kész darab színén. Először a cakkos szélű darabot varrtam fel a nadrágszár szélesebb felére, a szélén körben hozzá cikkcakkoltam, és több sorban rá is tűztem az alapra, a cakkos szélen cikkcakkal, és még két helyen, a minta vonalát követve, itt már csak egyszerű, egyenes öltéssel.



Aztán a másik oldal került sorra. Cakkos szél híján itt ki kellett valami eldolgozást találni a csipke felső szélére, hiszen simán behajtva itt is átütött volna a ráhagyás. Először szaténszalagra gondoltam, de az egy szem otthoni készleten levő kék szalag persze nem azonos árnyalatú volt. De a keresgélés közben kezembe akadt az a zacskó, amiben néhány helyes kis levágott szövetszélet takargatok, "valamire még jó lesz" jelszóval /gondolom, ez sokunk jelszava ;o)/. Ebben aztán találtam a Dius-féle kockásokból is, amik közül a kék-fehér, ha hiszitek, ha nem, pont egyezik színben a csipkével.


Keskenyke, az igaz, de mivel egyik széle eldolgozott, így elég a másikon egy keskeny behajtással számolni, és így pont elég a csipke szélének lefogásához.


Bár rojtos szélével is jópofa lenne, Zsuzsival végül abban maradtunk, hogy mindkét szélén behajtom, és így egy keskeny kis kockás szegély lesz belőle. Lett is. :o)


A külső oldal készen:


Itt már majdnem kész, csak a záródás hiányzik róla:


Ha meg lesz a gombja is, megmutatom készen is!

Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése