Oldalak

2013. augusztus 3., szombat

Utólagos

Két egyszerű dolog, egyik a balatoni nyaralásra készült, az utolsó pillanatban, a másik pedig már tavalyi, de emlékeim szerint nem mutattam.

Strandra, a fürdőruha fölé felkapni varrtam a nyaralás előtti, utolsó pillanatban ezt a poncsófélét, vékony, gézszerű anyagból. Két csík összevarrva, így könnyebb a középen hagyott nyakkivágás eltisztázása; körben beszegve, és az oldalain is összevarrva. Egyszerű, nagyszerű. Mutatnék képet viselés közben, de nincs aki fotózzon, talán majd később...


Ezt a kis hálóinget meg V-nek turkáltam tavaly nyáron, megtetszett a mintája, és még jó állapotban volt

Csak épp felnőtt méret, de könnyen megoldottam: elővettem egy V méretű ruha felsőrész szabásmintát, rátettem a kifordított, félbehajtott ruhára, arra figyelve, hogy a vállpánt a szabásmintán a szükséges vonalra essen, és az eleje közepét megjelöltem, majd derékig összevarrtam. Így a pántok közelebb kerültek egymáshoz, és nem csúszkálnak le V válláról. Az oldalvonalnál már nem sokat kellett igazítani, aztán a középen levő plusz anyagot levasaltam, és letűztem, így nem gyűrődik jobbra-balra viselés közben. Voilá, ennyi, és már kész is a kényelmes, csinos nyári hálóing.
A szűkítés kívülről:

a varrás alatt kényelmesen szétnyílik a szoknyarész
és belülről:


Bár a nagy melegben mozdulni sincs kedvem, azért lassanként haladok ezzel-azzal, valami effélével...

Folt. köv.

1 megjegyzés:

Vica írta...

jól néz ki mindkét ruha. A poncsóra kíváncsi vagyok , hogy áll viselés közben.
A hálóinget igen ötletesen oldottad meg. :-))

Megjegyzés küldése