Oldalak

2014. április 10., csütörtök

Kész volt, aztán javítottam

 Hosszas vajúdás után elkészült a farmertáska is, tőlem új teteje megoldással. Mondanom se kell, felsóhajtottam, hogy végre kész. Aztán szembesültem kisebb hibáival:


Bizony. Az ellipszis alakú alja és teteje kifordul a varrások mentén, szörnyen deformálva az összképet:




Persze tudom én, hogy kéder vagy még akár paszpól is megoldotta volna a helyzetet. De nem tudok olyanokat szépen varrni, próbáltam már. Arról nem is beszélve, hogy a nagy nehezen bevarrt tetejét és alját nem voltam hajlandó kibontani. :o)
De azért kis tűnődés után megoldottam a szépítést, és ez lett a végeredmény:



Az eleje közelebbről, a virágos és fehér csíkokat nem tűztem, így a közöttük levő csíkok csíkos steppelése még jobban kiemeli a díszítő foltokat:




Hátul ugyanezt az elvet alkalmaztam, a kevésbé látványos töredékmintákat is szépen keretezik a tűzött részek, valamint látható a pántok tövében elhelyezett reteszelés, ami megakadályozza a tetőlap kibuggyanását:



A cipzárral teljesen elégedett vagyok, végre rászántam magam, hogy a két végén a táska anyagával toldjam, és így varrjam a két oldalsó csík közé:



Az alján is csíkos a tűzés, és a széleken a pántokkal egy vonalban véget érő tűzéssel helyrehoztam itt is a formát:



Bélése aprómintás zöld vászon, mindkét oldalon két zsebbel:




Még maradt a farmerből néhány darabka, készül is belőle egy neszeszer a táskába bónuszként:


Csak közben megint főznöm kellett. Mai specialitás a szimpla zöldbabfőzelék feltétje... egy tojásos-szalonnás-hagymás-sajtos muffin:




Most tehát a maradékokkal...


Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése